Gondolok

1.
"Mi is a magyarság, ki a magyar igazán?"
Ezt, vagy hasonló kérdéseket látva már kapásból felmegy az agyvizem. Mert ez sajnos, vagy nem sajnos, de ez annyira szubjektív, hogy az már fáj. Az olimpia kapcsán én személy szerint természetesnek érzem, hogy igen, szúrkoljunk eggyütt honfitársunkért, és baszus, néha idegesít, ha valaki az ismeretségi körömben nem tesz ugyanígy. Csak az a helyzet, hogy (NEKEM) aztán eszembe jut, hogy nem vagyunk egyformák, és (SZERINTEM) attól még valaki nem lesz kevésbé magyar, ha esetleg a sportot nem részesítí előnyben, vagy nem érdekli, és könyörgöm, NEM KELL POLITIKÁT CSINÁLNI A ROHADT OLIMPIÁBÓL!

2.
Aztán elolvasom saját soraimat és megpróbálok más fejével gondolkodni, mert ez úgyebár talán segíthet. Arra jutok, hogy itt a szubjektivitás az, ami gyenge lábakot áll és abba lehet könnyen belekötni. Mert aki "nagymagyar", annak ez köcsög liberális maszlag és egyértelmű, hogy szúrkolni kell és ő biztosan tudja, hogy igaza van, mert belülről érzi. Az érzelmek persze tök jók, csak a közös nevező hiányát sajnálom és azt, hogy egyszerre értem is a logikát meg nem is. Mert bénán megfogalmazva az egyik érv talán, hogy az értelemnek felül kell bírálnia az érzelmeket, a másik meg, hogy az embert belülről magyar és érzi azt.
Aztán arra jutok, hogy könyörgöm, NEM KELL POLITIKÁT CSINÁLNI A ROHADT OLIMPIÁBÓL!